Egy elregélt történetet osztok meg veletek,
Talán túl sablonos, de valahogy így lehetet.
Szó van egy kislányról őszinte szemekkel,
Meg egy srácról ezüst tekintettel.
A kislányból nagy lett gyönyörű mosollyal,
A srác is megérett kaján vigyorral.
Körülvették őket szülők és barátok.
Magányosak nem voltak. Láthatjátok…
Nyüzsgött az élet, unszolták a lányt,
Buli lesz hétvégén. Jöjjön már!
A lány engedett csillogó szemekkel,
A fiú is elmegy a baráti körrel.
Eljött az este, a bárpultnál a lány
Koktélt iszogat, s unalmában vár.
A fiú épp betoppan, barátai már várták,
De kiszáradt torokkal a pult felé veszi az irányt.
Az ifjúnak feltűnt az iszogató szépség,
Körül néz „Egyedül van? …Semmi kétség.”
Majd felkéri egy táncra igent remélve,
Hisz, ennek a lánynak az övének kell lennie.
A lány elmélyülten nézi a fiút,
Az ezüstös szempárból már nem volt kiút.
„Nézd milyen szépek” hangzott a dicséret,
Sokszor hallották, s csak úgy peregtek az évek.
A leány felnőtt gyermeteg lélekkel,
A fiúból férfi lett szerető szemekkel.
Néhány fénykép hever a lány kezében,
Egy szerelmespárt ábrázoltak példaképpen.
Egy ártatlan kislányt büszke mosollyal,
S egy ezüstszemű fiút szemtelen vigyorral.
A nő erre mosolyog a fekvő férfira nézve,
A többi az ő titkuk, itt a mese vége.