Itt vagy nekem hű kutyám, egyetlen társam,
Csalódni benned nem lehet, csak emberbarátban.
Együtt elmélkedünk, s dereng mit kell tennem,
Vigaszt lelek nálad, ha bánatos a lelkem.
Sosem panaszkodsz, mellettem ülsz némán,
Olvasol szememből, szembogarad néz rám.
Én beszélek, te okosan figyelsz, tudod a választ,
Nem is hiszed el, de te adod a legtöbb támaszt.
Nem vársz hálát, csak közelembe lehess,
Sétálni vágysz, s hogy az erdőbe mehess.
Nem ígérsz semmit, és még is, csak adni tudsz,
Szeretetet, barátságot, hűséget, ennyi a juss.
Te, szabadnak születtél, neked, engem rendeltek,
Együtt élünk, s mint hű barátot, szeretlek.
Kívánj hát bár mit, kedvedre teszek,
Mert már az emberekben, régóta nem hiszek.
Mind gyarló, önző, hazugok és gyávák,
Ördögök, disznók, aljasok és hiú pávák.
Szívják vérem, porhanyós húsom falják,
Könnyeim szürcsölik, de jaj szavaim nem hallják.
Én, mindenkiben csalódtam, Istenben pláne,
Köszönöm hogy kitartasz, s vigyázol rám, ámen.
Igaz barátnak születtél, téged rendeltek mellém,
S míg élünk, tőlük a barátságunk megvéd.
Ugasd őket, tépd szét akaratosságuk múzsáját,
Álnok, képmutató szeretetük bimbódzó rózsáját!
Mert itt vagy nekem hű kutyám, egyetlen társam,
Te töltöd ki az űrt, csalódtam az emberbarátban.
Meg sem lehet köszönni azt, ahogyan haza vársz,
Örömmel, boldogsággal, vakkantva körbeugrálsz.
Várod kezem simogatón, faggatlak, hogy telt a napod,
Kérnem sem kell, cserébe örök bizalmad adod.
Jössz, ha megcsípett egy darázs, vagy ha királydinnye szúr,
Jössz, hogy hűsitselek vízzel, amikor a forróság az úr.
Megyek ha kell, fájdalmadra enyhítő gyógyírt teszek,
Amíg el nem múlik bajod, én addig melletted leszek.