MEZSGYE...
Sápadtan
görbül az est,
megkopott színe
az ég szürkülete,
földbe kúszik
a Nap melege,
langyos
puha paplannal
öleli a horizont
homályos határát...
párnám gyűrött
redőit érzem,
ingatag érzelmeim
napi dúcolatát már
nem kell tartanom
hagyom hogy
elveszítsem magam
egészen...
bennem is ledől az éj
kitárom álmaim
fénylő ablakait,
most jó
most engedelmes vagyok...
gondolatom
meghajlik a plafonon
s fellobbanó fényeim
csilingelnek bennem
'míg zuhatagom
kifut messze
a szememből...
meleg katlan
kortalan az ágy,
pedig az idő
kattog alatta,
töredezett perceim
futnak loholva
az örökkévalóságba...
Égi világosságú lesz
hirtelen a nap
cserepes- szájú aranylás,
az imádság tornyai
kapaszkodnak
hűs hangjaik
a vízre csusszannak,
kecses zöld kontyban
a fák hajlongják
békés fáradt táncuk,
bennem is izzani
kezd a reggel
bezárom hát álmom
utolsó kapuit
engedelmes tekintetem
a mennyezeten megtörik...