Faunseurén élt hajdanán egy lány,
DulCuncia szende, naiv is talán,
Kérői esengtek érte napra nap,
De ő senki horgára nem harap.
Hiába is kérik térden állva,
Ám egy szép nap mi üt e lányba,
Felhők közt repülhetnékje támadt,
Megkívánta ő a madárszárnyat.
Híre ment ennek, amint szokás,
Volt is ezen nagy álmélkodás.
Branero egyszer azt mondta neki:
- Szépséges DulCuncia! így csak lesheti,
de nem tud repülni az égre fel,
ide szárny kell, magasba csak az emel,
s kell még hozzá egy jó, erős farok,
mert nélküle, én annyit mondhatok,
nem tud repülni egy madár sem!
DulCuncia örömmel: Én elhiszem,
hogy így igaz, kedves ifjú uram,
de hogy nőhet ilyesmi és hogyan ?
- Angyalom - kacsint - egy szó elég,
s válaszom erre, készen állok mindég.
Olyan csodás lesz csőre, jobb se kell,
mit az öreg fakopács sem visel,
és lesz színes farka is, nem hamis,
ámul rajta a büszke páva is !
Gyorsan eltűntek egy szobába hát,
Várta őket a baldachinos ágy,
Branero a lánnyal cihába be,
S az ifjú forró csókot vált vele.
Hát ez mi? - kérdi a lány az ágyon,
S a fiú szól: A csőrt csinálom!
Így készítik a csőrt, bizony ám!
De fordítson nekem hátat babám,
mert most a farkot készítem!
- Én meg - felelt a lány - híven
segítek önnek, fekve vagy térden,
de jól vigyázzon, fel ne sértsen!
És nyomban hátat is fordít neki,
Az merev dárdáját beledöfi,
Oda, jó mélyre s éppen jó helyen,
A lány ámul, csodálkozik ezen.
- Hát ez mi? - kérdi és hátra les.
- Ettől majd jó nagy farka lesz!
- Elkészül-e a farkam ma még? -
kérdezte - az billegő, tarka, szép?
-Hát, közel egy év is beletelik!
DulCuncia tovább kételkedik.
-Innen addig biz' el nem sántikál,
míg nekem egy jó farkat nem csinál.
Branero így is tett, munkálkodott,
A lány pocakja nőtt, gyarapodott.
DulCuncia szól most: Elbánt velem,
bizalom volt nekem a kenyerem.
Érzem belül csírázik a farok,
egészen más állapotban vagyok.
A szégyenpír ég most az arcomon,
ez csúnya munka volt nagyon !
- Csúfolódás nem volt az eszembe,
hát bizony könnyű esni teherbe!
De repülni! ugyan-ugyan babám!
Az biza csoda lett volna, az ám!
Ki bajt keres magának, bajt talál,
Mindannyiunkra ím ez áll!
De Branero nem hagyta cserben,
Bár munkájában mesterember
Megkérte hát DulCuncia kezét,
Hogy jól fejezze be e mesét.