Utolsó sóhajommal,
még kilehelek pár mondatot,
jégbe fagyott pillámat,
még áztatják a múlt nyomok,
miközben fekete tintával mázolom,
újra s újra az elmosodott lapokat,
vésem a bánat betűit,
rideg szívem csak dobban,s dobban.
Rózsákkal hintett ágyamon,
hallom a madarak víg énekét,
de ők nem hallják a bús dalom,
mit lelkem húrja komponál.
A lágy szellő vígasztalni próbál,
de egyre csak halkul a muzsika,
míg szememet örökre,
csillogó jégvirág le nem zárja.