Mi oldja még magányomat?
Rohantam jég-magasokra
eleven tűztől hajtva
rögeszméktől felbátorodva.
Pedig te voltál, nem más
kiért a lábam beindult,
s a föld sikoltva elviharzott
alattam. Az éj leple alatt
lopva kutatlak ma is,
minta ez lenne életem
egyetlen értelme, hogy
őrült álmokat kergessek
s ugyanilyenek kergessenek
engem, s látszat ellenére
reményekkel ringassam
magam_ _ _ _ _ _ _ _ _ _
Mert veled - azt hittem -
felnőhetek majd a csillagokig;
Bizony a győzelem reményében
indultam az észvesztő csatába
- hitetve magam - hogy ma-
gadhoz emelsz, s elérem
a kívánt magasságot:
saját piedesztálom - honnan
önelégült mosollyal nézhetek
a nagyvilágra, s reád kedvesem
ki az égig emeltél engem:
arra az önhitt talapzatra -
ahonnan könnyű szeretni
az alul maradottakat.
Ó, igen, a nagy meséket szerettem
- én, az öröktől fogva álmodó
- mindig a nagy buta meséket
kergettem_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
Jó messzire futottak tőlem.
bZs