... és megesett, hogy Bongiorno kanonok,
lovára ült, úgy baktatott,
épp arra, hol DulCuncia lakott.
Vásárba ment, hogy vegyen lovának zabot.
A fák között dicséri a nyári meleget,
hol vadmálnás bokra indát ereget,
s e gazdag cserje úgy benőtte,
hogy ki sem látszana belőle.
Erre néz DulCuncia ablaka,
a bokrok mögött, a latrina.
Ez növesztette a dús aljnövényzetet,
temérdek termés az ágybegyeken.
Bongiornot csalta a gyümölcs, éhes is volt,
előbb egy kicsit csak lelassított,
majd megállt lován: üsse kő !
Csakhogy az volt ám a bökkenő,
hogy szúrtak a tüskék s ez még semmi,
a legszebb szem vagy félezernyi
olyan magasan piroslott,
hogy ülve nem érte el a málnacsokrot.
Töprengett, búsult szerfelett,
ám egyszercsak felemelkedett,
a nyeregre állt, oda úgy hajolt,
ahol a málnabokor java volt.
Így ette a finom, édes málnát,
de valami neszt hall s a bokron át lát.
" Ne tébláboljon ott hiába,
meddig legyek így négykézláb állva ! "
" Istenemre, drága DulCuncia!
Kész, úgysem fér magába több uncia.
Hogyha minket Isten megsegít,
e farok és csőr a mennybe repít! "
Kanonokunk hallgatva e csodát,
kitárva látja DulCuncia ablakát.
Bent a két fiatal azon mesterkedik,
hogy jól eltalálja a farok hegyit.
Nem vitás a lány és fiú az ágy felett,
farkot a helyére rakni megy.
Bongiorno szája is tátva maradt,
lába bicsaklott és a lovat
ő bizony megrúgta legott,
az megugrott és haza vágtatott.
Kanonokunk kapaszkodna egy ágba,
de az törik s ő pottyan a latrinába.
Falánkok és kiváncsiskodók!
A málnabokrok furcsán csalogatók.
Vigyázzaktok hát, ha málnázni mentek,
Nézzetek körbe, mert beleeshettek.
Bongiorno megszégyenülten
kimászott, szagától elhülten,
s lopva figyelt merre menjen,
igyekezvén nehogy visszaessen.