HÉTMÉRFÖLDES CSIZMÁM
II.rész
Csizmám felöltöttem,
hátamon tarisznyám,
látogatni megyek téged gyönyörű hazám.
Most messze indulok,
szép Erdélyországba,
régmúltat felidézve, történelmünk nyomába.
Suhannak mellettem
kis települések,
ütött kopott házikók mind, mind engem néznek.
Erdők, mezők, hegyek
kísérik utamat,
hiányolom nemlátok magyar feliratokat.
Pár óra múltával
büszkén előttem áll,
jellegzetes tornyaival Gyulafehérvár.
Csalódottan nézem
királyi székhelyünk,
megalázó módon omladozik kegyhelyünk.
Ódon, szürkefalú
székesegyházunkban,
történelmi nagyjaink márvány szarkofágja.
A bejárattól jobbra
a Hunyadiak sírja,
János, László, és ifjú János, ez van odaírva.
Üres minden sírhely,
csontoknak nincs nyoma,
A barbárok szétszórták, a kegyelet mostoha.
Beljebb, balra hátul
Izabella sírja,
előtte az utolsó magyar király szarkofágja.
János Zsigmond mellett
márványtábla kettő,
Fráter Györgyöt és Bocskai Istvánt idézendő.
Állítólag ők is
itt vannak temetve,
De sírjaikat a várfalak közt senki sem lelte.
A vár többi részén
csillog, villog minden,
A románok nagy dicsőségét hirdeti fennen.
Szomorúság tölt el,
de indulok tova,
van még látnivalóm Szászsebes városában.
A középkori várost
kettős fallal védték,
ma már csak itt-ott maradt egy picinyke emlék.
Szegényes házakat
húztak a falakra,
a tatár már nem jő, csak a kemény politika.
Elindulok haza
fájó érzésekkel,
vissza-visszapillantok hálás szeretettel.
Megnyugtatom magam,
hisz mást nem tehetek,
A sorsunkról kegyetlen Nagyhatalmak döntöttek.
Budapest, 2009. július 05. Albert Ferenc