HÉTMÉRFÖLDES CSIZMÁM
III.rész
Csizmám felöltöttem,
hátamon tarisznyám,
látogatni megyek téged gyönyörű hazám.
Másodszor indulok,
szép Erdély országba,
gondolatban ábrándozom csodákat várva.
Átlépem a rút határt,
mit kényszer szült hajdan,
szétszakított lelkem zokog eme pillanatban.
Lágy szellőcske kísér,
duruzsol fülembe,
fák és bokrok bólintgatnak, mintha mind ismerne.
Hegyek ormán komor
sziklatömbök állnak,
lágy pillantásomra ők is vajszívűvé válnak.
A varázslat megszűnik,
zordon lett a környezet,
körülöttem mindenhol szellemlakta ipartelep.
Rozsdáslelkű épületek
szegélyezik utamat,
valaha nagy élet folyt itt, minden jel erre mutat.
Vaskohók és hengerművek
mély álomba merülve,
élősködő gyomnövények gyilkos ölelésében.
De hisz itt egykoron
csodás város állott,
ki büszkén várta hősünket, a nagy Hunyadi Jánost.
Szegényes a környezet,
porló betonrengeteg,
időmarta erkélyek, mindent felfal az enyészet.
Nem látom a várat,
keresem kutatom,
az nem lehet, hogy elnyelte a rengeteg beton.
Messze már a házak
a vasporos zaj elül,
egy csobogó patakon át vezet utam keresztül.
Vissza kell fordulnom,
utat tévesztettem,
egy békés tehénke legel az út mentén serényen.
Kőkorláton ülve
néne vigyáz rája,
köszöntöm s kérdem, merre lehet Vajdahunyad vára.
Hárfahang fülemnek
amint hozzám szólt,
Drága fiam! - azt elhagyta már, régen odébb volt.
Útba igazított,
én is kedveskedtem
unokáinak édességgel, mit még itthon vettem.
Pár perc elteltével,
lovagi méltóságban,
Előttem állott a vár feledhetetlen pompában.
Szilárd falai alatt,
vízeséssel kis patak,
árva fűzek bús lombjai, selymes vizére hajlanak.
Kerek bástyatornyán
páncélos vitéz áll,
fürkésző szemével figyel, a lovagvár urára vár.
Négyszögű és kerek tornyok
piros zsindelyfedéssel,
mesébe illő építmény, álomszerű kivitelezéssel.
A nagy tölgyfakapuhoz
mély szakadék felett,
kőpilléren nyugvó, vaskos keményfahíd vezet.
Kicsiny oldaltornyait
ablakok díszítik,
rajtuk cukorsüvegként állnak piros tetőkupoláik.
A látvány elvarázsol,
búcsúznom kell ismét,
soha nem feledem e fantasztikus élményt.
Elindulok haza
fájó érzésekkel,
vissza-visszapillantok hálás szeretettel.
Megnyugtatom magam
hisz mást nem tehetek,
a sorsunkról kegyetlen Nagyhatalmak döntöttek.
Budapest, 2009. július 07. Albert Ferenc