Szabadulás
Írta: tenger Dátum: Július 08 2009 19:59:14
A
Nem ragyogtak soha, soha,
Oly szépen az ékes csillagok,
Mint mikor a meghitt estén,
Szárnyra keltek híres angyalok!
Teljes hír
Szabadulás
Nem ragyogtak soha, soha,
Oly szépen az ékes csillagok,
Mint mikor a meghitt estén,
Szárnyra keltek híres angyalok!
Szárnyra keltek, úgy kerestek,
Kinyitották minden ablakom,
Hogy én újra láthassam a fényt,
S a tündöklő, tengernyi alkonyom!
Reám néztek ők, érző angyali vággyal,
Azt a tündölő ragyogást nem feledem,
Ők mondták: felejtsd, hogy van láncod,
De én azt mondtam rá: nem tehetem!
Az angyal szeme, mint a hajnal,
Átölelt, a szíve pedig némán átkarolt,
Megmutatva, hogy mit is jelent az,
Mikor az ész, a hit előtt, meghajol!
Ott álltam, s néztem magamba,
Érezvén, hogy a szabadság átkarol,
S visz Parnasszus hegyére vissza,
Hol már a sok barát régóta ott dalol!
Ott daloltak, s engem vártak,
Hajnalok táncát adták nékem,
Megmutatva az igazságot melytől,
Nekem soha -soha nem kell félnem!
Gyönyörű az este, gyönyörű,
Az ékes csillagok ragyognak,
Parnasszus hegye újra, újra él,
S reményt ad, az arra járó vakoknak.
Vak voltam én is nagyon sokáig,
Kerestem a fényt rossz utakon,
De most már nem teszem, nem én,
Hajnalok pírjával, és csókjával utazom!
Utazom a vágyak édes tengerén,
Utazom boldog hegyek ölelő magasán,
S átélem újra, meg újra, a szeretetnek,
Bennem, örökkön-örökké élő tavaszát!
Gyöngybetűim hozom néktek hegyek!
S egy tengernyi szívben élő álmot,
Melyet egykor régi kocos önmagam,
Oly csodaszépnek, és angyalinak látott!