harmincöt év
együtt pengék közt siklani,
kicsúszni az élet markából
hogy ne sérüljön senki
tizenkétezer-hétszázhetvenöt felkelő nap
ugyanannyi, hol gyáván, hol lángolva
fáradtan pislogó tűzben elhamvadó alkonyat
nem kevesebb éj, ezernyi szerelmi ölelés
virrasztó kétségbe esés: hol lehet most
haza mikor ér,
aggódva gyermekért, egymásért
igen,… igen mondtuk vállalva az ismeretlen tengerét
üdén még akkor nem ismerve,
hogy néha a lánc
mi összeköt milyen nehéz
kinek rabság, kinek vad szenvedély
mégis most a csónakunk partot ért,
lám itt vagyunk
Köszöntse e pohár az érkezőket, s az indulókat
mert mi, bizony megyünk majd tovább
hisz vár az út, pengék közt siklani
kicsúszva az élet markából, tízezernyi éjszakát
meghódítani az öregség hűvös templomát
hol összegyűjtött kincseinket számolgatjuk
végtelenségig tartó álmatlan éjszakán
néha majd, ha megvirrad
s fölénk ér az aranysugarakat szóró nap
egymás szemébe nézünk, s szerelmünk lángjától
hamuvá olvad minden gonosz pillanat
mint akkor az Úr előtt
álltunk tisztán és hamvasan
majd magunk mögött hagyva a tengert,
túl az életen
megtaláljuk azt mit kerestünk a boldogság szigetet.
hol megszabadulunk minden rossztól
csak a jó marad velünk,
s nem kell félnünk, hogy
egyszer vége lesz,
mert ott már az élet örök és végtelen 1974. Július 13 - án volt az esküvőnk. Ezelőtt 35 évvel