Cottore a kalmár, ki járt hét-határt,
vásárban árulta holmiját,
s míg ő távol volt, hétre hét,
magára hagyta szép nejét.
Nunnia otthon vígan cincogott,
pajzánkodott, csak mulatott.
Alig várta e hölgyike,
induljon a férje messzire,
hogy Grandfaroccoval, ki kedvese,
a levet napra nap összeszűrhesse.
Történt egyszer, hogy pucéran
feküdtek az ágyon kacéran.
Izzó testük már szinte fázott,
a veszedelem rájuk szállott.
A víg hancúrozás közepette,
hazaérkezett a férj, Cottore.
Csöngőjük még nem valék,
bekiált, bent riad a feleség.
Nunnia e hír hallatán,
ruháját kapkodja szaporán,
rohan át szobák küszöbén,
kiinteget az ablak peremén.
Igen ám, de Grandfaroccot hová tegye?
Aha! Az udvaron áll egy korsó, bele!
S jöhet a férj, ki emígyen beszél:
" A korsóra vevő lenne ma még,
hisz oly régóta itt álldogál,
a pénz meg jól jön, bizony ám! "
Nunnia esze helyén van, mondhatom,
mert ő is talált vevőt, ki itt vagyon.
" - Igaz uram ! - kegyelmed is megveszi,
ha belsejét férjuram kifényezi! - "
Helyet cserél az úr a férjjel,
ki nekilát máris egy kefével.
"- Ott a mélyén is jó uram!
Csinálja csak, jó keféje van!
Dörzsöljön, úgy oda! - mondja ki,
Az ívén is, ott-ott adjon neki! "
A málé férj most kotor, nahát
vigyor képpel bíztatja magát,
nagy gonddal körbe tapogat,
" - Készen leszünk pár perc alatt! "
S a feleség néz a korsóhoz dőlve,
Grandfarocco fickósan áll mögötte,
így tisztogatja az asszonyt egyre,
hogy a félbehagyott munkát befejezze.
Fineszes az asszonynép,
De férfi sem megy kölcsönért.
Legyen hát korsó mindig kéznél,
Ha férjurad nem éppen észlény.