HÉTMÉRFÖLDES CSIZMÁM
IV. rész
Csizmám felöltöttem,
hátamon tarisznyám,
látogatni megyek téged gyönyörű szép hazám.
Harmadjára indulok,
szép Erdély országba,
visz az utam sebesen a Temesi Bánságba.
Mint hatalmas óceán,
pazar termőföldek,
lelkiismerettel ontják érett gyümölcsüket.
Előttem szép város,
híres Nagyszentmiklós,
ki szülte Bartók Bélát, a magyar zenetudóst.
A határában talált
gazdag aranyleletek,
meghozták a városnak hajdan a hírnevet.
Sóhajok közt indulok,
fent is érzik bánatom,
velem zokog a természet, zápor veri ablakom.
Vad dühe velem lázad,
átcsap szörnyű viharba,
Temesvárig csitítgatom, végre elszáll haragja.
Hatalmas a forgatag,
a Dóm térre érek,
a katolikus székesegyház vigyázza itt a lelkeket.
A szürke tér közepén áll
a szentháromság szobra,
körülötte megpihenhet az éhes, fáradt turista.
Jenő herceg terén
a bús pestis szobor,
állapota s környezete mindenkit lehangol.
A Hunyadi téren
lombos fák kínálják,
mi várpalota volt hajdanán, a Hunyadiak kastélyát.
Károly Róbert székhelye,
valaha ő építtette,
később a két kis Hunyadit, Lászlót s Mátyást nevelte.
Amit eddig láttam
mindenre ráférne,
egy alapos felújítás, úgy látom szemlélet kérdése.
Mert ami következik
az maga a Kánaán,
az Opera tér és a korzó fényes díszpompában áll.
A teret záró méltóság,
az ortodox katedrális,
fennhéjázó gazdagságban ékkőként sziporkázik.
A régi ősi várfalakból
még maradt mutatóba,
hatalmas beruházással folyik a rekonstrukciója.
Az égiek már megint
könnyezni kezdenek,
a várostól nehezen, de most búcsút veszek.
Ma még vár rám Arad,
az ég könnye is szakad,
velem együtt siratja, tizenhárom vértanúkat.
Az emléküket őrző
szoborcsoportot,
mit a román diktatúra egykor meggyalázott.
Újra felállították,
a Megbékélés terén,
méltatlan helyen, a város szegény szegletén.
Odafentről egyre hull
esőisten könnye,
leszegem fejem s indulok a gyilkos vesztőhelyre.
Halkan hull a zápor,
néma a csend hangja,
a lent nyugvók örök álmát nehogy megzavarja.
Felettük kőhalom,
rajta obeliszk áll,
Tizenhárom hős a mélyben, régen elporladt már.
Remegve felkötöm
háromszínű szalagom,
eső isten könnyét most magaméval felváltom.
Arad várát nézném,
azt sajnos nem lehet,
katonai objektum, védi az elrablott területeket.
A távolból fürkészem
a vörös téglafalakat,
a Maros folyó hídján állva csodálom a tornyokat.
Elindulok haza
fájó érzésekkel,
vissza-visszapillantok hálás szeretettel.
Megnyugtatom magam
hisz mást nem tehetek,
a sorsunkról kegyetlen Nagyhatalmak döntöttek.
Budapest, 2009. július 11. Albert Ferenc