Ezüstös homokon, a Nap bíborfénye,
Fák árnyékai között cikázva haza tér végre.
Lét parazsa, pislánkoló lángja,
Tenger a földi élet méhének, szívdobbanása.
Álomképek sodródnak a víz tetején,
Fodros habok között, előtűnik a remény.
Aranyparton, ezüsthold fénye haza kísér,
Kinyújtott kezedben egy szerelmes levél.
Mormolod szavait lelked beleremeg,
Hidd el az élet jobb, a tenger felett.
Ködös fátyol, tiszta lett szemeden,
Szívedben a szerelem rügye terem.
Lenyugvó Nap bíborfény ragyogása...
Csendben elmerül, az ezüst tó fodrásába...