Már nem fáj a szív, pedig az örökös magány veszi körül.
Már nem fájnak az érzések, mik csak úgy éledeznek.
Foglalkoztatni sem foglalkoztat az a dallam, mi egykoron íródott,
mert az sosem nekem szólt.
Igazából még nem is kaptam semmit sem
Sem csokrot, sem egy szál virágot.
Csókolni sem csókolták még ajkaimat.
Mit is mondhatnék így a szerelemről?
Most hazudjam azt, hogy felemel és a mennyekbe reptet,
vagy épp hogy örökké tart?
Nem, én ezekről nem nyilatkozhatok.
Viszont a magányról annál többet tudok.
Szomorú tény ez talán, és igaz.
Egyszer eljön a herceg, aki nekem teremtetett csak hinni tudnék benne…
Igazából már azt sem tudok.