Ülök a kövön.
Ragyog az éjszaka, a vénülő Hold
sárgán fénylő tükrébe nézek.
Látom benne az ötvenhárom évem.
Az ég milliárdnyi szikrája, mozdonyok
lámpái ölik a sötétséget.
Visszanézek a haladó időben.
Nyikorogva nyitott ajtót az életem.
A porosodó emlékek megszínesedtek,
Sorsom labirintusában felém közelednek.
Gondolatok csavarodnak rajtam,
Szorításuk csontjaimat roppantja.
Szembenézni velük a lélek parancsa,
Milyen volt életem pazarlása.
Ülök a kövön.
Volt boldogság a gyermekkor,
Átöleltem a világot.
Locsoltam sok virágot,
Szerettek a dadák s pajtások.
Ülök a kövön.
Értem jött az iskola,
köszönt mosolyogva.
Furcsa volt a tanítónő szigora,
Nehéz volt a számtan s betűk írása.
Jött kamaszkorom gyönyöre,
lányok, az első szerelem.
Fogadalom feleségül veszem,
Nem úgy lett, megtorpant a lelkem.
Ülök a kövön.
A továbbtanulás sikertelensége
Újabb bilincs lelkemen.
Erőt adott az álmok elvesztése,
Nemet mondtam mindenre, mindenkire.
Vártam, hogy megértsenek,
Nevettek s nem értettek.
A munka nevelt, éltetett,
Volt ki szeretett s aki megvetett.
Ülök a kövön.
Dolgoztam, tanultam, udvaroltam,
Menekültem házasságba.
Ártatlanságom természetessége az anya elhagyása,
Három gyermek maradt reája.
Fájdalom s fájdalom szülte
butaságom, konokságom.
Sárgán virító dacom
volt bosszúállásom.
Ülök a kövön!
Embergyűlölő lettem
hamis szenvedésben.
Vélt sérelmeim tudatában éltem,
nem kerestem vétkem!
Vöröslő kín volt albérletem.
Öt év új, régi szerelem.
Kettős érzés:asszony, gyerek.
Valakinek vállán könnyezek.
Ülök a kövön.
Sorsom fekete bizonytalanság,
A jelzők színüket váltogatják,
Zöld, sárga továbbhaladás,
Fékek sikolya megállás.
Teljes bezárkózás, függönybehúzás,
A plafon fehéren néz rám.
Képzelet fonta kötél
Nyakamra tekeredik rá.
Ülök a kövön.
Ajtóreccsenés, hordágyon
Mentő visz az élet felé.
Orvos beszél, szükséges a gyógyszerezés,
A gondolat ébredezése szürke rezzenés.
Meleg barna szempár kérdez:
„Vissza akarja kapni életét?
Tegyen valamit azért!”
Minden szava mind, mind…
Ülök a kövön.
Sötét kövek várába zárnak,
Röpködnek körülöttem fekete árnyak.
Keserves az ész uralkodása
Döntésre várnak.
Eszmélés a világra, kérdések sokasága,
Válasz:csak talpra állva.
Minden lámpa vörösre váltva,
Sok-sok népek sajnálkozása.
Ülök a kövön.
Simogató, halk szavak gyógyulást sugallnak,
Düh csillan a meleg barna szempárban.
Lelkem makacssága, testem tunyasága:
Csodáknak várása.
Elmaradtak.
Négy hónap telt tapogatózással,
Nyolc hónap vajúdással.
Megszületett a döntés élni akarásra.
Szerelemnek hitt szánalom, véres csalódásom.
Alapítványnak dolgozom.
Tizenkét év sajnálat nyugszik a vállamon,
Körülvesznek betegek, sorsuk fájdalom.
Tucatnyi év önző önzetlenség
Segíteni mások életét…
Széppé vált az enyém,
Hordozom a pszichiátria bélyegét.
Megtaláltam a lét értelmét.
Gondolkodtam:mit tettem s tehetnék.
Mindent magamért tettem,
Ezért segítettem mások életét.
Ülök a kövön.
Önző önzetlenségem átkarolja létem.