Barázdába mélyült gondolatok súlyát cipelem
Vad hullámokat vet őrjítő ereje.
Őrlődő malomkerékagy teker
Júdásbölcsőbe feszít az elme.
Míg meredező perceken éled az este
Az ész csatát vív a szív felett elveszve.
Feltépett éjszakába kapaszkodom
S míg hamis álmokon botladozom
Az éj sötét medrébe folyok.
Útvesztőm örvényébe érve kopott
Fájdalmam szorítását markolom
Elengedem, s újra átfogom.
Felszisszent szavak ténferegve szállnak
Térdre borulva érted kiabálnak.
Szívem gyöngyöket szül létedért
Eléd borulok gyémántfényedért.
S míg szertefoszlik éberségem légüres tere
Belém néz a gyötrő valóság szeme.