Ne káromkodjatok,úgyis minden hiába.
Nem vagyok elárusitója a szavaknak,
S mind nehezebben érzem vállamon...
Lehajtott ezüstös fejemet,a föld irányában.
Már nem szeretek sehol,
Nem is tudom hogyan éltem idáig egyedül.
S itt hagyok mindent,szakált növesztek
Csavargok, hol a végtelen elterül.
Elfelejtem lassan, könyveimet az irodalmat
Szatyorommal ide-oda járok,
Részegen elveszve a rétekben
Hol a szél énekel csak nékem,s nem másnak.
Lehelletem,a friss napnak keltében
Hagymában szagot áraszt,
Hangosan kifújom taknyos orom
Zavarva estnek békéjét,a liliomot...illatos virágom.
Egye fene,már dicsőséget sem akarok
Csak szélnek sírását.
Különleges óhajaim vannak,
E földön értéktelen az életem,s figyelem...halálos ágyát.