Megtaláltalak. Többé el nem eresztelek.
Végre rád találtam, szépségét az életemnek.
Mámorító valósággá vált a zord világ,
hol lépteid nyomán nyílik millió illatos virág,
mely elbódít, megbabonázza zakatoló szivem,
mi hozzád láncolja vándorló lelkemet.
Lelkemet, mi eddig nem lelte, mit keresett,
s végül rád talált, tiszta szívvel megszeretett.
Édes szerelmet talált, szerelmes társát,
a tükörképét, saját hasonmását...
Elvarázsolt minden pillantásod, minden szavad,
úgy érzem, melletted szabadabb vagyok,
mint a szárnyaló madarak.
Nem emelsz elém megmászhatatlan falakat,
égig érő, végtelennek tűnő határokat.
Melletted az lehetek, aki tényleg én vagyok,
nem kell játszanom, nem viselek álarcot.
Sohasem ártanék neked. Magamat bántanám,
neked sohasem hazudnék, eldobnám szerelmünk zálogát,
az őszinte szavakat, jövőnk alapkövét zúznám porrá,
mely az ízetlen vizet változtatja mézédes borrá,
mely megszépíti a csúfat, jóvá tesz minden rosszat,
mi fényt hoz a sötétbe, s táncra kéri a Holdat.
Szeretlek. Szükségem van rád, míg dobog a szív,
ha elvesztelek, vége az álomnak, megtalál a kín.