Mikor az első ember kiüzve lett az öröklétből,
Járásában...hegyeken,völgyeken bámulata nagy.
S annyira zavarta a felhő,láthatár bár virág...
Könnyről öröklétben nem hallott, még itt: a Világosság vak.
Egyszer fáradtan a túl fénylő kéktől....
Tavaszban,első gyermeknek lelke porba esett.
Megszólalt ő könyörögve:Uram,vegyed szemem fényét
Vagy pókhálód fedje szemeimet!
Hogy ne lássam a virágot, Évának mosolyát
A felhőket, világosságot... annyira fáj.
S akkor a könyörületes szempillantás alatt meghallgatta...
Így megszületett akkor néki a könny, egy másik fájdalma.