Tavasz, csókjaiban,
egy szóra,
esthajnal pírkadatján,
elő bújik,
az égőpipacs,
varázslatos fénye...
Vágyairól,
sóhajtozik,
a megfakult reménye.
Az idő percei,
gyógyító kezektől,
arany betűkön át,
szavak igazfénye lett...
A néma sóhajok,
szerelmek csókjában,
újra megszületik.
Forró ölelésből,
érzést,
a Nap melege érlel...
ott ahol a tavasz,
szenvedélyesen,
csókolja meg,
éjszaka,
a rétet.
Ezüstös parázsból,
lobogó tüzet szül,
a vágyak lángja...
forró lüktetése,
szívedet átjárja.
Most,...
csókolod sírva,
a vörös rózsa,
szirmát éjjelente,
hogy az igaz csókot,
lelked, soha ne felejtse!