Hol vagytok már élet ízű esőcseppek,
Mit az Istenek a tavasznak csepegtettek. . .
. . . elvitte a nyár, messze, messze jár.
Hol vagytok már rügyedző ágak,
Szerelmet suttogó, bimbódzó vágyak. . .
. . . elvitte a nyár, messze, messze már.
Hol vagytok már vágyak, s csókok,
Édes ajkú nők, szédítő bókok. . .
. . . elvitte a nyár, messze, messze jár.
Hol vagytok már virágok nektárja,
Mit zümmögő méhek gyűjtöttek kaptárba. . .
. . . elvitte a nyár, messze, messze már.
Hol vagytok, már Napkoronggal szikráztok,
Beteljesült álmokkal, szikkadva hintáztok,
Mint szélben a búzakalász, és a cserebogár,
Hisz’ az eltűnt tavasz messze, s tova jár.