Kertemben járván és legott,
ihletem lőn, mi fejen talált,
írvám az próféciámat,
észlelvén papírhiányt.
S lelvén egy sajtcédulát,
mi rég óta zsebemben hált.
Művimet vetném az cédulára,
ihletem vala, ne jöjj hiába!
Árnyékban, hol ül a székem,
ballagván egyre odább,
gyomrom, mert megkorran mélyen,
sietvén menvén hozzád.
Míg ülvén az árnyéknak székén,
s tevém az nagy dolgokat,
tápanyag illata terjeng,
csapván meg az orromat.
Megváltó gondolatimhoz,
mit utókornak hagyni kívánok,
nyúlván az papírtartóhoz,
papírt vala ottan, nem találok!
Ülvén az árnyéknak székén,
s írván az próféciám,
döntenem kéne az papír sorsárul,
nem ülhetvém itt vala éveken át.
S lévén nagyúr ama szükség,
az papír mi mögémbe került.
Utókorom be sokat vesztettél,
megváltásom vala nem sikerült.