P-09 Emlékek
Írta: nappalyazat Dátum: Július 28 2009 10:12:15
H
Levette magáról a törülközőt, majd beleereszkedett a kádba. A víz nem volt túl forró, a habfürdő lágyan vonta be a testét. Lassan hátradőlt, majd behunyta a szemét.
Teljes hír
P-09
Emlékek
Levette magáról a törülközőt, majd beleereszkedett a kádba. A víz nem volt túl forró, a habfürdő lágyan vonta be a testét. Lassan hátradőlt, majd behunyta a szemét.
Hányszor csinálta ezt évekkel ezelőtt, pont így és pont ezért. Nem mintha eddig nem fürdött volna, de azért ez más volt. Régi emlékeket hozott fel. Hány éve is? 15? 18? Micsoda idők voltak. Nem voltak kötöttségek, nem kellett senkire gondolnia, csak az előtte lévő este mámorában égett. Az izgalom, hogy vajon mi lesz ma. Ahogy végigbizsergett az egész lénye. Sokszor még azt is tisztán érezte, hogy ma valami nagyon jó fog történni, vagy valami érdekesen izgalmas vagy épp pont az ellenkezője, s jobb lett volna el sem indulni.
És most megint érzi, hogy elönti az a jóleső érzés.
Befogta az orrát, és beleereszkedett teljesen a kádba, a haja csak úgy úszott a meleg vízben, mintha hínár lenne. Levette a kád feletti polcról a sampont, és finoman tett egy keveset a kezére, majd végig simította vele a haját.
Akkor az illatok mások volta. Fiatalos, tinédzseres, enyhén fűszeres. Most már inkább levendulát választ, az nyugtatóbb, és nem azt írják rá, hogy 15+. Emlékszik, akkor volt egy fiú, akinek nagyon tetszett az az illat, egészen belebolondult, szinte mindig ott volt mellette. Mást se csinált, csak folyamatosan szagolgatta, és még az sem zavarta, hogy a fejkoronája teljesen átvette a helyiség füstös levegőjének szagát, ami miatt másnap újra hajat kellett mosnia. Először tetszett neki ez a rajongás, aztán már igazán terhes lett, le is koptatta pár hét után. Nem volt igazán népszerű egy hajához ragadt férfikezdeménnyel. Meg már unta is.
De jó is volt! Még megtehette. Ma már csakugyan nem válogathatna, bár az is igaz, nincs is rá szüksége.
Rakott egy kis balzsamot a hajára, aztán a tusfürdő után nyúlt. Rakott egy keveset a szivacsra, majd finoman végig dörzsölte a lábát. Hát igen. Egész formás még, azért annyira nem hanyagolta el magát, az izmok még mindig szexisen kitüremkednek ott ahol kell, s a magas sarkú cipő ad hozzá még egy kis pluszt. Csak azok a finom kis hajszálerek ne lennének. Hát igen. Az idő megtette a hatását, na meg a plusz kilók is, hiába használt vadgesztenyés krémet, a javát így sem lehetett eltüntetni. Hányszor végig táncolt éjszakákat, és még csak meg sem érezte. Mit számított milyen cipő van rajta. Egyszer még a talpa is leválott egy téli napon, mire hazaért teljesen lefagyott a lába, és már elkezdett kékülni. Alig bírt elaludni, annyira reszketett a paplan alatt. Mennyit nevettek ezen azután! Pedig nem volt egy kellemes élmény, egyáltalán nem élvezte, de most visszagondolva ez is érték.
Kiszállt a kádból, gyöngéden végig törölte magát. Borzasztó, szüksége lesz a kitömött melltartóra, már ez sem olyan mint régen. Akkor csak formázott, most már sokkal több dolga lesz. Ha lenne pénze, lehet, hogy elmenne egy plasztikai sebészhez. Kinyitotta az ablakot. A nyár ismerős hangjai belopták magukat a fürdőszobába, a természet pihenni készült, a levegő azonban még mindig kellemes volt. S az illatok! Mennyire ismerősek. A napsütés egyre gyérebb lett, az estike illata pedig olyan erős volt, hogy egészen beterítette a fürdőszobát. Az ember azt gondolhatta volna, ez is csak azért van, hogy felhozza az elmúlt időket, hogy ez az első szerelem illata, olyan édes, puha olykor émelyítő, de mindenképpen izgalmas. Mintha csak keleten lenne. A nagyanyja ültetett egy nagycsomót az ablak alá. Mintha tudta volna, de lehet, hogy pontosan tudta is. Ezeken az éjszakákon nem volt pihenés. Végigtáncolt esték, beszélgetések, sörözgetések, flörtök és menekülések. Igen, ezek is előfordultak. Egyszer rájuk akaszkodott két főiskolás srác. Kezdetben még nem volt semmi, de amikor az egyik csajszit majdnem leitatták, már kezdett furcsává válni a helyzet. Akkor léptek közbe. Persze ez nem nagyon tetszett a fiúknak, meg is szorongatták egyikük karját, de tömegben voltak, így sikerült meglépniük. Megijedtek. Ehhez nem voltak hozzászokva, pontosabban eddig még nem történt ilyen velük, elindultak hát egy másik helyre. De amikor rájöttek, hogy követik őket, akkor már tényleg megijedtek. Szerencsére sikerült őket kijátszani, akkor léptek le a kempingbe. Szegény lány nem emlékezett semmire, arra se milyen veszélyben volt. Ha akkor nincsenek ott, lehet, hogy egy fejfájással nem úszta volna meg. Akkor volt tizenhat. Azért milyen mocskok tudnak lenni egyes férfiak. Kihasználták volna. Tiszta szerencse lehetett volna, hogy egyébként is ismerős fiúkkal voltak, de amilyen állapotba kerültek, túl sok hasznát nem vették volna nekik. Az egyik például az aszfalton mutatta be, hogyan kell fejest ugrani. Majdnem össze kellett varrni a fejét.
Bekente magát a testápolóval, elővette a dezodort, tonizálta az arcát, majd bekente a neki való krémmel. Kezébe vette az előre kikészített finom csipke alsóneműt. Elmosolyodott. Milyen gonddal válogatta ki akkor. Emlékszik, sokszor eszébe jutott egy-egy készülődés után, vajon tetszik-e majd az akkor épp aktuális barátjának. Az egyik, talán a legemlékezetesebb a pirosat szerette, egészen becsavarodott tőle, alig bírta kivárni míg hazaértek. Ez is kedvére volt, olyan szexisnek, izgatónak érezte magát, és már nem is az esti táncot várta, hanem ami utána jött. Azt hiszem sokáig tartott. Talán évekig. Most már azt sem tudja mi lett vele. Pedig akkor nagyon szerelmes volt. Azután jött a csalódás, a szélmalomharc, a félelmek, tinédzserszenvedések, amiken most olyan jókat mosolyog. Igaz, a mosoly szélén ott a keserűség. Fájtak is. Nevet rajta, milyen buta dolog, hisz már vége, és mai szemmel nem is voltak vészesek. De mégis…
Ma nem ez volt a lényeg, csak egy kis emlékezős este a barátnőkkel. De azért a szokás, az szokás. Ma sem adjuk alább. Jólesik.
Felvette a köpenyét, és kiment az udvarra. Rágyújtott egy cigire. Olyan jó most. Mintha 20 évet fiatalodott volna, de legalább is 15-öt. Érzete a csontjaiban a zsibbadást, a bizsergést, ahogy megrázkódott az izgalomtól. De jó lenne visszamenni az időben. Vagy mégse? Fölnézett az égre. Egy ilyen estén történt, ugyan így kellemes volt a levegő, már nem égetett a nap, csend volt. Az első csillagok megjelentek az égbolton, és ő kicsit félve indult el. Érezte, tudta, nem lesz ez így jó, mintha minden azt súgta volna, maradj. Lassan lépett be a helyiségbe, a fejét is alig bírta felemelni. Akkor látta meg. Ott volt egy másikkal, egy olyannal, amit akkor inkább ki sem mondott. Milyen megalázó, kétségbeejtő és megsemmisítő helyzet volt. Égett az arca, alig kapott levegőt, ő pedig csak ült, ott, egy másikkal. Nem tudott ránézni senkire. A többiek csak figyelték, mit tesz. Ő pedig nem csinált semmit, nem volt jelenet, nem volt kiabálás. Az olyan méltóságon alulinak tartotta már akkor is. Csak befelé nézett, nem látta a szánakozó arcokat, pontosabban inkább nem is akarta látni. Dühítő, mocskos, alávaló dolog volt. Legalább szólt volna, legalább csak célzott volna rá. De nem tette, vagyis inkább nem akarta észrevenni. Aztán odajött egy haverja, ránézett, és megölelte. Ezt már az ő gyomra sem vette be. Kifelé már sírt, csak úgy potyogtak a könnyei, olyanért, aki meg sem érdemelte, akire egy kis időt sem kellett volna szánnia, akinek ő a kapcája volt, egy mellékes áramkör, amire csak akkor van szükség, ha épp a fő nem érintkezett rendesen. De a legrosszabb utána jött. Amikor felelőségre vonta, hogy legalább tisztességesen bánhatott volna vele, csak nevetett. Egyfolytában. Nem szólt csak röhögött, közben tett vett, és ezzel még inkább a lelkébe taposott. Soha nem felejti el azt az estét. Igaz, ma már úgy hiszi, ez volt az, ami igazából segített rajta. Ezután eldöntötte, soha nem fog szeretni ennyire senkit, soha nem fog függni ennyire senkitől. És nem is tette. Ezt neki köszönhette. És nem tudta, megérte-e.
Odabentről folyamatosan szólt a tv. Ugyanúgy, ahogy minden áldott este, akkor is, csak most nem a szülei nézték. Ennyi idő után itt áll egy köpenyben az udvaron, szívja a cigit, nosztalgiázik egy régmúlt dolgon, és felteszi a kérdést, érdemes-e. Annyira várta a mai estét, és elkezdett nevetni, és tudta, most mégis, olyan furcsa. Nem tudja visszaforgatni az időt, ami elmúlt, elmúlt. Élni egy olyan korban, ami már nincs legalább olyan sivár, elszomorító és szánalomra méltó, mint amikor egy negyvenéves nő azt hiszi ő diszkók királynője. És amilyen galádok tudnak lenni a mai fiatalok, el is hitetik vele. Aztán pedig jókat röhögnek.
Hirtelen egy kar ölelte át hátulról. Finoman beleszagolt a hajába, megcsókolta a nyakát.
- Jól nézel ki. – mondta.
- Picúr?
- Már alszik- elengedte, maga felé fordította, és a szemébe nézett. - Mikor indultok?
- Igazából már haza is jöttem – mosolygott.
Tenyerébe fogta az arcát, és finoman megcsókolta. Megfogta a kezét, és a hintaágyhoz húzta.
- Csak egy percen várj! Mindjárt jövök!
Bement a szobába, és felvette a telefont. Tárcsázott.
- Halló, szia. Inkább nem megyek. Ugye nem baj?
Letette a kagylót, majd levette magáról a köpenyt, és úgy ment ki a hintaágyhoz.