Egy dobbanás még.
Aztán boldog nyugalom árad szét..
Remegő lelkem elalszik...
Régi álmom vár rám...
Ahogy mélyre tör a valóság,
úgy élem át a miértjét,
s közben kavarognak árnyak,
zuhogni kezd az eső,
s mint egy őrült sírni kezdek,
s üvöltök, hogy bújj már elő.
Leroskadok,
eltakarom a szemem,
s ekkor a valóság,
kitépi belőlem a szennyem,
s tudom,hogy akarom,
s méltón búcsúztatom,
nem takarom el a szemem,
mert végre önmagam vagyok.
Aztán elcsitul az eső.
S kábulat,szédülés,
a valóság már kacsingat,
s én mosolygok felé.