Fényes napsugár,
aranyszín permetén,
opálszín szemed,
ragyog,
mint a fény,
mába ölelem,
a múlt rettegő árnyait,
rímbefont,
koszorúk sora,
szívemből megszületik.
Kóboroltam,
sivatagon át,
mint egy,
elveszett lélek,
fájó szívem,
lett volna a végzet.
Mégis otthonom lett,
lelked rezdülése,
pilymalló napfelkelte,
hamvadó tüzébe.
Érezd, most kezedre,
kulcsolt,
tenyerem ívét,
benne van,
vágyam,
ami, nem kísért.
Hozzádhúz az éj,
mint a mágnes,
lelkedre,
lelkem fesdd!!
Bársony hangú,
múzsád lettem én,
szívem,
csak szívedről,
mesél.
Halkan suttog,
benned a vágy,
szívem,
szívedbe lát.