Világ díszei, mint képek a falon, ugyan azt monoton, ismétlik neked, s egymásnak vakon. Míg látok én víg maradok, nem félek se szép alakok.
Vicces, ahogy bábuként lefogni próbálsz, védtelen vagy, mégis uralkodónak állsz. A gyilkos monoton, nyoma van arcomon, a széles mosolyom letépni akarom.
Kis egyszerű szerepet játszanak untalan, még lefogni próbálnak gondolják gondtalan kis életük vonzó a számomra, éretten énértem meg kell tennem, hogy nem hagyom, most eressz el! - hisz szemetekben démon vagyok, démont megfogni úgysem vagytok képesek... ez olyan mint amikor, keresztel védekezel, mindig csak te vérezel.
Mondják, hogy jó dolgom van, kérdezik, hogy jól vagyok? - remélném igazuk van, de tudom, hogy nem vagyok. Kérdezik választ nem várva rá, átnéznek rajtam, s játszanak tovább. Muszáj nekik, hisz egyszerű díszek ők, ha lekerül a falról, észre nem veszik őt. A nagy fal, mely körbe zár, kár, hogy oly sivár, bár megkopott, de van ahol rajta díszek még így is szépek, s kiáltok nagyokat, míg valahol, egyikük nem válaszol.