Csak néztük egymást, mint törékeny újszülött,
Amikor először megpillantja a titokzatos világot.
Ott jártunk, hol vadkacsák, cserregő szulák,
Sirályok szakították ketté az ébredés finom bársonyát.
Némaságba forduló szavakkal, elhaló sóhajokkal,
Életrekeltő hajnali csókkal karjaidba omlottam.
Habkönnyű hullámok játszadoztak a meztelen, ibolyakék vizen.
A Nap vöröslő ajka bronz-pírt lehelt elefántcsont bőrünkre.
A csönd hangjai és az éledező vízivilág elegye, a kihunyt
Csillagok ametisztje… megnyugvást ígértek…
prózavers
2009. június 7.