Csak nézem a szemedet,
szeretnék olvasni benne,
de bezárt kapu, s mögötte,
egy láthatatlan világ.
Egy apró mosoly,
talán fel olvad a jégcsap,
de nem, hűvös marad,
és a Nap tűzén, átragyog.
Egy apró zöld sziget,
tükör, mint tiszta tó,
és fürdik a lélek,
míg könny hulláma simogat.
S kezemre hull egy apró gyöngy,
és csillog ezernyi érzés,
mint bársony selyme,
az újra éledt vágynak.
Csak nézem a szemedet,
szeretnék olvasni benne,
az álmokat, mi az örök
időben körbe vesz.
Látni a jövőt, mi még ködbe vesz,
bár ragyog, s mögötte az ismeretlen,
egy bezárt világ, én nyitnám kapuját,
de a zár, konok és nem enged.
Pedig szép lehet, mint virágos rét,
színes lepkék tarka tánca,
azúr égen, tündér fénybe,
átsuhanó madarak szerelmes tánca.
De elzárod előlem, látnom nem engeded,
meg sem érdemelném talán,
hisz csak egy árnyék vagyok,
a rád hulló fény, túloldalán.
Csak nézem a szemedet,
szeretnék olvasni benne,
de bezárt kapu, s mögötte,
egy láthatatlan világ.