M
Itt vagy kertem! Köszöntelek, te elhagyott,
virágzó helye ifjú éveimnek,
mosollyal szívom be nektár illatod,
mi gyermekkoromban úgy megrészegített.
Ott a hárs is, már beforrtak a szavak,
melyeket valaha gonddal kérgébe véstem,
elvadult gizgazok szúrják a lábamat,
s érzem, szomorkodom itt a sűrűjében.
Mikor egy-egy levél váratlan megremeg
a lelkiismeretem is vele rezdül, éled,
mintha az ismerős helyek rég feledett,
hajdan elsiratott mesékbe kezdenének.
Azt mondják: " Láttuk gyermekjátékaidat,
s hogy nőttél, serdültél majd a búcsúórád,
friss rózsakoszorúd néztük, hogy itt raktak
gyöngéd kezek öröm-adakozón rád.
Hol vannak azok a nyíló rózsák, felelj,
melyekből édesen oly boldog illat áradt? "
Én mindig szeretve osztogattam el,
de volt, hogy hervadt, s volt mi összeszáradt.
De itt vagytok, ti nyíltok buján, múltat nem ismerők,
örülnék, de nem merek örülni önfeledten,
meghajlok érzelmem gyengesége előtt,
szeretnék sírni, de a sírást elfeledtem.