P-27 Hurrá nyaralunk!
Írta: nappalyazat Dátum: Augusztus 04 2009 08:41:33
H
Nyár van. Tele izzasztó, forró napokkal. Ilyenkor a legjobb, ami az emberrel történhet, ha nyaralni megy. Nyaralni mindenki szeret, kicsi, nagy, öreg vagy fiatal.
Teljes hír
P-27 Hurrá nyaralunk!
Nyár van. Tele izzasztó, forró napokkal. Ilyenkor a legjobb, ami az emberrel történhet, ha nyaralni megy. Nyaralni mindenki szeret, kicsi, nagy, öreg vagy fiatal. Én személy szerint a gyerek kategóriában tartozom. Augusztusban leszek négy éves.
Egyszerű, de vidám, helyenként kissé zajos családban élek. Unatkozni nem nagyon szoktunk, főleg mióta megszületett az öcsém naponta felrázzuk a nagyokat egy-egy mókás csínytevéssel.
A nyaralást már nagyon vártuk. Az eddigi emlékeim azt mutatták, jól fogjuk érezni magunkat, persze miután megküzdöttünk a fel-felmerülő nehézségekkel.
Itt van először is a csomagolás. Mindegy mennyi időre megyünk, anya napokkal az indulás előtt csomagolni kezd. Bepakol és kipakol. Átválogat, újra nekilát. Kitartóan és magabiztosan. Eleinte. Aztán kicsit kevesebb lelkesedéssel. Apa a fejét fogja, morgolódik, és utánfutót emleget, ezen persze legtöbbször parázs vita alakul ki közöttük. Valamihez mindenki ragaszkodik. Anya a sokszor feleslegesen cipelt váltóruhákhoz, mert a gyerek leönti magát, elesik, bepisil, fázik, vagy megizzad. Indokolt a napi három váltásruha. Jobb esetben. Szerintem ez olyan női dolog lehet. Mi pasik kevés ruhával is beérnénk. Mindegy, hogy két, négy vagy harminchárom évesek vagyunk. De mivel nálunk anyu csomagol, hát jön velünk a ruhakupac, s apuval csak reménykedhetünk, a csomagok mellett azért nekünk is marad hely az autóban.
Ha végre minden és mindenki a helyére kerül, hát indulhat az utazás. Anya próbált nem nagyon aggódni, az otthonhagyott, feleslegesnek ítélt dolgok miatt. Megjegyzem a végén nem is, hiányoznak senkinek.
Idén, tanulva az előző évek tapasztalataiból versenyt futottunk az idővel és az ébredő főváros forgalmával. Olyan korán indultunk, hogy mi gyerekek, még félálomban, pizsamában kuporodtunk az ülésünkbe. Anyuék remélték, hogy azonnal visszaalszunk, de annyira izgatottak voltunk, hogy az alvás aztán végképp nem szerepelt a terveink között. Mindig találtam valami halaszthatatlan közlendőt, ami miatt kinyithattam a szemeim. A végén persze engem is elringatott az autó, Egerben ébredtem csak fel. A város csodaszép volt, sokkal de sokkal varázslatosabb, mint ahogy emlékeztem. Az utcán néhány járókelő sietett, autók dübörögtek, ébredezett a környék. A szállásunk hamar megtaláltuk, míg szüleink elintézték a formaságokat, mi gyerekek feltérképeztünk mindent. Megvizsgáltuk a fürdőszobát, konyhát, a szobákat. Végigugráltuk az ágyakat, tervezgettünk mennyi érdekes dolgot fogunk tenni. Nem volt kétséges, jól fogjuk itt érezni magunkat. Az öcskös ugyan aggódott, hogy sehol sem látja a megszokott otthoni ágyát, de elmagyaráztam neki, a nyaralás a változatosságról szól, most itt lakunk, örüljünk inkább ennek. Nem nagyon sikerült meggyőzni. Kicsi még, szereti az állandóságot. Én leginkább annak örültem, hogy együtt vagyunk itt. Mióta elköltöztünk, kicsit más lett az élet. Három évig egy nagy család vett körül. Nagymamával, nagypapival, keresztanyuval, szülőkkel és testvérrel. Ha szomorú vagy mérges voltam, mindig volt valaki, aki azonnal mellettem termett, mesét mondott vagy vigasztalt, megbeszélte velem a világ fontos kérdéseit. Ha a szüleim egymással vagy a tesóval voltak elfoglalva, mindig volt valaki, aki engem is megszeretgetett, észrevett. Sétált velem a kertben, akkor is, ha még csak ébredeztek az első madarak, vagy ha térdig merültünk egy kiadós zápor után itt maradt sárban. Mesét mondott, rajzolt, színezett, hajtogatott velem, igen, megtanultam, maga a varázslat volt eddig is az életem. Ha sok jó ember vesz kerül, ritkán vagy igazán magányos. Én nagyon szeretem, hogy ilyen nagy a családom. Aztán felépült a házunk, s mi elköltöztünk. Elkezdtünk egy új, de közös életet, ahol én is többet voltam és vagyok egyedül. Ezért is örültem a családi nyaralásnak. Mindegy hova mentünk, mit csináltunk, a lényeg, hogy együtt éljük át.
Első nap inkább csak a környékkel ismerkedtünk, de ahogy felvirradt a másnap, hát megindult a nagybetűs nyaralás. Ha valaki azt gondolná, hogy ez csak pihenés és lazítás hát nagyon téved. Nálunk mindenesetre másként működik. Adva van egy család, különböző igényekkel és érdeklődési körrel. Aztán adva van néhány nap, amit el kell együtt tölteniük. Nyugodtan, békésen, jókedvűen. Közben nagy gondot fordítva, hogy a programok közé Élményt is szorítsanak. Néha úgy tűnik, egyik program a másikat éri, de azt hiszem, ettől lesz igazán vicces az egész.
Idén sem volt másképpen. Kirándulás, állatkert, pancsolás, városnézés, csavargás, nagy nagy fagyizással egybekötve. Egyik helyről rohantunk a másikra. Mi gyerekek persze folyamatosan gondoskodtunk arról, nehogy unalmas legyen.
Meglátogattuk a hely egyik népszerű kirándulóhelyét, mire a vízeséshez értünk a tesó alaposan megvizsgált minden erdei patakot. Természetesen közelről, nehogy már felesleges legyen az a sok váltásruha!
A fürdőt nagyon vártuk. Lelkesedésünk azonnal alábbhagyott, mikor kiderült, a lábunk nem ér le a medence aljára. Anyuék közben bizonygatták, ezért kell az úszógumi, nekem azért maradtak kétségeim. Nekik talán derékig ért a víz, esetleg egy kicsit tovább. De nyugodtan sétáltak, úszkáltak. Ha nekem is olyan nagy lábaim lennének, biztos nem kapaszkodtam volna görcsösen az úszógumimba… De kitartottam. Nem adtam a fel, a végére talán még tetszett is a dolog. Mikor lilára fagyva végre kimentünk a partra, s felfedeztük a homokozót, számunkra véget is ért a fürdés. A homokozóban nem is nagyon hiányzott.
Az állatkert is nagyon mókás volt. Megnéztük a sok érdekes állatot, igaz az öcskös közben apu telefonján régi slágereket hallgatott, s ahogy megállt a zene, azonnal folytatást követelt. Az, hogy közben milyen állatok mellett mentünk el, nem nagyon érdekelte. Ennyi erővel nyugodtan az autóba hagyhattuk volna. Legalább az én popsimat tolták volna a babakocsival, és nem fáradnak el addig sem a lábaim. Na meg apu nyakizmai, mert így, gyalogosan, időről időre felkönyörögtem magam a nyakába. De öcsi jött, maradt a séta meg a cipekedés.
Az egész nyaralás egyik legjobb programja a kisvonatozás volt. Imádtam, ahogy vidáman pöfékelt velünk a fák között. A szél felborzolta a hajunkat, s mi nagyokat sikítottunk az alagútban.
Nyaralni jó. Elszökni a munkás és néha uncsi hétköznapok elől. Mindegy hol vagyunk éppen. Egy barlangban, fürdőben, állatkertben vagy csak valahol a város szélén. Ha együtt lehetünk, nem számít a hely, csakhogy napról napra, pillanatról pillanatra, közösen éljük át az élményt és a varázslatot.