Egy sötét éjszaka története
Halványan pislákol az utcai lámpa,
Fénye éppen leér a sötét utcára.
Az árnyékok most olyan hosszúnak tűnnek,
Majd arrébb, a sötétben teljesen eltűnnek.
Éjjelente teljesen kihalt a város,
Az utcákon egyedül csak én járok most,
A sötét sikátorok homályába veszve,
És én azt sem tudom, miért megyek erre.
Céltalanul bolyongok a rejtélyes éjben,
Gondolataimban elmerülve mélyen,
Tán keresek valamit, de nem tudom pontosan,
Ha meglelem, ráismerek biztosan.
A szél hangosan fütyül a házak között.
Vajon mi minden rejtőzik a sötétség mögött?
Most meg úgy érzem, mintha követne valaki,
De hátra nézve nyomomat nem követi senki.
Ekkor egy árnyat látok a sötétben,
És bár tudom, hogy most nem kéne félnem,
A szívem máris hangosabban dobog.
Vajon mi lehet ez a titokzatos dolog?
Sikítva elfutnék, de ehelyett csak nézem,
Ahogy az az árny elvész a sötétben.
Talán ez az, amit kerestem?
Az árnyék, mely az előbb itt állt előttem?
Az apró neszek hangosabban szólnak,
Összeállnak egy félelmetes dalnak.
Az árny közben előtűnik, s közeledik felém,
Vajon miért jön éppen most elém?
Bár nem látom tisztán, inkább csak érzem,
Hogy mit kerestem, itt áll előttem.
Az árny felém fordul, s én meglátok
Két szép, zöldesen csillogó gyémántot.
A lámpa fénye megvilágítja az árnyékot,
Nem is láttam ennél szebb állatot.
A macska még egy kicsit nyávog,
Majd örökre elnyeli a sötét távol.
Az élet is egy út, át a sötét éjen,
És néha nem tudjuk merre, a sötétben,
Csak keressük az apró fényeket,
Mik értelmet adnak az életnek.