A lány tudta, hogy vétkezni fog,
De nem menekült a csábítástól.
Nem érdekelte a jövő és a múlt,
A férfi karjaiba hullt.
A jelennek élt, a pillanatnak,
Mit tudta, könnyen elszalaszthat.
Sodródott az árral, nem gondolkozott
Inkább a férfinek örömöt okozott.
Hűsége és becsülete odalett,
De mégsem bánta meg amit tett.
Gyönyörű szép éjszakák jöttek,
Szenvedélyt és ármányt szőttek.
A lány lelkében szörnyű harc dúlt,
Tudta, hogy nemsokára ez is csak múlt.
Meg akarta állítani az időt,
Hogy a férfi örökre szeresse őt.
Pedig balga, megtévesztő szokás:
Az önző, gonosz ámítás.
Az egész csak egy színjáték,
De a lánynak megérte a kárért.
Az éj leple alatt fürkészte a férfit,
Minden apró vonását, végig.
Míg sötét volt, boldogok voltak,
Ám mikor már a madarak daloltak
Tudták, hogy kicsit el kell válni,
És a nép előtt egymásnak ellenállni.
Minden éjjel szerelembe estek,
S összeértek a vágytól izzó testek.
A lány örökre magának akarta Őt,
Mégis tudta: úgy megy, ahogy jött.
Eltelt a varázs és mámor időszaka,
Nem lesz több ilyen éjszaka.
A történteket titkolva és tagadva,
Színlelt boldogsággal tértek haza.
A férfinek csak kaland volt az egész,
Ám a lánynak feledni nehéz.
Újra át akarja élni a csodát,
Mely miatt felrúgta kapcsolatát.
Csupán egy közös titok ez, nem más;
Elfojtva marad a fellángolás.