Most már tudom, ha meglátom az arcod
Örökké szeretlek, mint arcomon a karcok
Örök az érzés, buzgón nézek föl rád
Nincs határ, nincsen magas korlát
Csak te vagy és én vagyok, mint Istenek
Csak az a baj hogy igaznak hittelek
Nem létezel, nem láthatlak már soha
Mond az élet mitől ilyen mostoha?
Még első mosolyodat látván az utolsó is
Mint ócska múló páfrány ezer álom mellett árván
Mint a bárkán sikáló kis matróz egyedül
Ki a szellemhajóról többé nem menekül
Ez vagyok én! így sikerült élnem
Így hoztak világra, hogy tenyeredet nézzem
És jósoljam meg minden kis barázdád, nem akar jót
Mert leégetted szívemet, mint a száraz tarlót
Utoljára nézz le rám istenem, kérlek!
Segíts ki a bajból, segíts, mert félek!
Félek az emberektől, félek az élettől
Félek a szerelemtől, félek az énemtől
Kihez forduljak, ha végleg nem bírom?
Ki lesz a támaszom kit, kell majd hívnom?
Hogy kihúzzon a gödörből, kihúzzon végleg
Egyszerűbb lenne csak meghalni érted…