Nyári éjen
nézem az ég
bársonyos sötétjén
szétszórt; gyémántfénnyel
ragyogó; apró pontok tömegét.
A csillagos ég alatt;
sóvár vágy ébred fel
bennem; hogy itt legyél.
Érezzem; hogy érzed amit én;
ez az éj csak a miénk;
a végtelen világűrben
nincs határ;
az égen a madár is szabadon száll...
Ilyenek vagyunk mi:
Vannak vágyaink; gyöngeségeink; szenvedéseink...
És van aki mer; és aki nem.
Hogy mi a helyes; ki dönti el ?