E vers neked szól,
Elindultam megírni,
Itt születik ahol,
Nem illik erről szólni.
Miről is? Hogy nem értelek.
Lényeged még mindig
Homályos folt,
S nem tudom szavakba szedni,
Mit még mindig buzgón akarok.
Te mégis itt vagy. Mégis
Rólad írok, mégis vagy,
És mégis tudok talán,
Néhány szabályt felírni rád.
ÓÓÓóóóóóóóóó! – erre gondolok.
Mikor képed előttem megnövekszik,
S eltakar téged,
De nincs bocsánat, kifogás:
Megszöktetlek bárhol vagy,
Megmutatlak magadnak,
Akárki, akármi vagy.
Kiről én még igazán nem is tudok.
Valójában vak lábnyomokat követek,
De mutatja az utat az ok,
Hogy megtalálni jöttelek.
Ha elveszel, mit nem tudsz,
Ha elbújsz, amit nem tudsz,
Felkutatlak, amit én nem tudok.
De keresek, kereslek,
Nyomodba valódi szeretetet ültetek.
Azon talán eltalálsz hozzám,
S szembefordulsz velem, ahol a felismerés.
Megismersz talán?
Vagy hiába a találkozó?
Ha hiába is, én majd újra és újra
Elküldelek utadra:
Hogy soha ne találjalak rád,
s újra kereshesselek.