lakatlan
kifosztott
emlékeinkben
egyedül
állok
lakatlan
arcod
leomlott
tekintete
alatt
összegombolom
magamra
az
egész
világot
tenyereim
közt
formázom
az
univerzumot
holdat
ragasztok
a
szememre
de
addig
pörgetem
ujjam
hegyén
a
világot
míg
meg
nem
talállak
benne