Egyedül... Írta: Taygeta Dátum: Augusztus 21 2009 15:08:31M
Versem videón.
Teljes hír
Egyedül...
Megtört fényű varázs
kóborol a éj tornácán,
fáradt a pillanat,
hiába vártalak.
Egyedül maradtam,
kiáltásom elnyelte
a sötéten kéklő végtelen.
Bánatom színes árnyait
lángösvény festi be,
elkerül a legszentebb érzés
szivárványtengere.
Némán zokogva vérzik szívem,
vágyaim csokorba kötve,
hullnak a képzelet ködén át,
a mindenség ölébe.
Nem lellek téged,
nem vagy csak egy
dédelgetett álom,
nincs esély,
mit hittem,
hogy valósággá váljon.
Van úgy az ember,
hogy szerelemre vágyik,
s mégsem jut messzebb,
csak a barátságig.
A sors ajándékként adott
néhány pillanatot,
had higgyem a szerelem
ösvényén még szárnyalhatok.
Csak vágy maradt,
tovaszálló remény,
életem szilánkokra hullva,
s a mindennapok zsebébe nyúlva,
lelkem gyöngysorát
körém fonja.
Altatót hegedül az éji csend
bársonyos varázsa,
könnyek viharába fürdik
vágyaim foszlánya.
Karod helyett az éj
ébenfekete fényével ölel,
s a hajnali ébredéssel,
lágyan ringatva enged el.
Létezésed foglyul ejt,
lágy sóvárgás köntöse
suhan felém,
takaróm varázslatos hárfák dallama,
égi párnám a lebbenő álmok
szerelem ittas sóhaja
.
Lelkem reményekkel teli
pázsitján lépkedek,
hol nincs válasz,
nincs igéret.
Könnyeim bánattól sötéten,
s szelíden gördülve
belopóznak ajkam rejtekébe.
Léted elvarázsolja
a napom minden percét,
csintalan szellő simítja
szívem összetört kincsét.
Hévtől lángoló
vöröslő hajnalon,
kövesd lábam nyomát,
az ébredés harmatos partján
itt hagyom.
Tépett, törött szárnnyal bolyongok,
foglyul ejt a keserűség,
hatalma végtelen,
gyengeségem,
az éj ráncaiba rejtem.
Kezem a szeretet forrása,
fürödjön benne, szemed
minden pillantása.
Arcod keresem,
az idő függönye legördül,
lassan megpihen,
lelked partján,
szívem minden selymét kiterítem.
Édes boldogság
ébredj velem,
ne legyen varázslat,
ha kigyúl csillag mécsesem.
Égi zenéd legyen létem
éltető ereje,
öleljen az éjszaka
csillagporos teste .
Érints meg, úgy alszom el,
legyen mámortól perzselő,
vágytól éhes
csalogató a dallam,
csorduljon ki a szeretet,
miközben átéljük
az örömtől ittas perceket.
S ha röpke fuvallata
a mérhetetlen időnek,
megérinti sóhajom szárnyait,
tépje le a tovaszálló álmomban,
az egyedüllét szirmait.
A tündöklő csend,
fátylat sző bánatom rejtekén,
törékeny lelkem szomorú sodrásában,
csillan még egy parányi fény.
M