Nem, magamra hagytál!
Nem cserben, csak magamra!
Nem segítesz, mert már
Régen segítesz!
Kérdezlek:sem szó, sem érzelem,
Csak a könyved van s a kegyelmed.
Engedj élni!
Élni?
Milyen élet az, ahol szeretnek és én szeretek?
S a szerelemben engedtél lenni szerelmesnek?
Mert az igéd nem víz, a lélek tüzére,
Törvényed hallhatóvá teszi a szívet!
Bilincs szorítja!
Mit tegyek? Ne szeressek, mert szeretnek?
Éljek a szerelemnek gondtalan?
Győzzön a gonosz vagy igéd a szívemben?
Ige?
Szenvedjek pokolian a szerelemben?
Melyik az igaz?
Élvezzem a csókok ízét mézesen?
Miért nem válaszolsz N!
Igaz már…
Szabad akaratot kaptam.
Igazad van…
Apám vagy, s én gyermeked!
Felnőttem, azt mondod?
Nem tudom…
Tényleg?
Ember vagyok.
Hát…
S a kegyelmed fényében ragyog a bűn,
S én táncolok körülötte.
Lelkemben édes dalt hárfázik a szerelem.
A gyönyör legszebb álmát dalolja.
S a képzelet birtokában vett testemen
Csörög végig az ösztön vágya.
S a dalt már vihar fuvolázza,
Bordát szaggató melódia!
Az édesedő bűn már nemesedik!
N
S nem rettegem az üdvösségen.
Mert a tiszta szerelemtől még tisztább leszek,
Mert az őszinte ösztön fakasztotta szerelem nemcsak vágy,
Hanem fizikai megvalósulása az ölelésnek.
Két élet találkozása, s ez nem lehet a gonosz győzelme.
Válaszolj N! Miért hallgatsz?
Bűnösen is a tiéd vagyok?
A kereszt értem is állíttatott?
Méltatlan vagyok rá, de hazudni nem fogok!
Szerelmes vagyok s tündöklő ajándék ez,
Fénye ragyogóbb a legigazabb gyöngynél,
S nem takargatom, hisz úgy mit ér.
Ha a fájdalom, kín, gyötrelem
Kinyílt fekete rózsát szül,
AKKOR IS SZÉP.
S ez nem az ördög hatalma, hanem a léleké.
Ami tűz a szenvedésért, a boldogságért
És a boldogtalanságért.