HÉTMÉRFÖLDES CSIZMÁM
Pécs
Csizmám felöltöttem,
hátamon tarisznyám,
látogatni megyek téged gyönyörű szép hazám.
Hazánk lágy bölcsője,
a Kárpát-medence,
Pécs városát dajkálja a Mecsek lankás öle.
Országunknak lévén
mediterrán kertje,
számtalan ifjú polihisztort keblein nevelte.
Az értelem melegágyát,
a régmúltban megásták,
dicsérve bölcs királyaink gondos előrelátását.
Négytornyú temploma,
az egyik gyöngyszeme,
István óta hirdeti az ország keresztségben.
Hajdanán vártemplom
majd bazilika lett,
az Árpádkor után székesegyházként emlegetett.
Túlélte a tatárt,
de még a törököt is,
Tűzvész után megszépítve hirdeti Isten igéit.
Épületek idézik,
a török időket,
kicsiny türbe, két dzsámi, egy karcsú minaret.
Belvárosában mindig
színes a forgatag,
Széchenyi tér, Király utca hangyabolyként izzanak.
Nemzeti színháza,
míves ékszerkazetta,
ezernyolcszázkilencvenöttől közönségét szolgálja.
Világot hódítva,
Zsolnai porcelánja,
ezerszínű eozinja, a széles földgolyót bejárta.
Néhol fellelhetők
a várost védő falak,
pőrén, büszkén felújítva az ég felé magasodnak.
Körbástyáikkal
a múltat idézik,
Mintha ma is védenék a várost szűk lőréseik.
A Mecsek-oldalban
egy szabadságszobor,
rég hirdeti az eszmét, mi nem is volt egykoron.
Feljebb az állatkert
mondhatom mostoha,
lakóinak igazán lehetne végre már jobb sora.
Még tovább vidámpark,
sok, sok boldog gyermek,
élvezi a vidám játékot s a csodás természetet.
Felértünk a tetőre,
úgy hívják Misina,
Betonszörnyeteg áll itt, ő a TV adó tornya.
Az égbe felnyúlik
sápadt szürkesége,
bárányfelhőt riogat a presszó közönsége.
Kissé elfáradtam,
kell némi pihenő,
a látvány mi bennem él, lelket melengető.
Búcsúzom a várostól,
vissza-visszanézek,
a távolból integet egy kedves beton szörnyeteg.
Budapest, 2009. augusztus 06. Albert Ferenc