Elborult lélek
Írta: Lyza Dátum: Szeptember 06 2009 14:58:45
A
Már régen nevetett, könnyet sosem ejtett,
minden bánatát mélyen szívébe rejtett.
Szeme úszó ködén nem látni semmi mást,
mint, lelkéből feltörő néma zokogást.
Teljes hír
Elborult lélek
Éj feketére az ég kékje elborult,
míg a fényes Napra sötétség fátyla hullt.
Hatalmas eső zúdult a kihalt tájra,
csak úgy ömlött a menny, kinyílt csatornája.
A néma csönd most fájó lelkére szakadt,
nem volt körötte más, csak festetlen falak.
Ahogy ott járkált- megremegtek ujjai-,
milyen évszak van, az most mindegy volt neki.
Elfáradt, így egy kis nyugalomra vágyott,
nem érdekelték már az elvesztett álmok.
Csak nézte, hogy fut az eső, tócsákon át,
s az óra kattogást figyelte, semmi mást.
Már régen nevetett, könnyet sosem ejtett,
minden bánatát mélyen szívébe rejtett.
Szeme úszó ködén nem látni semmi mást,
mint, lelkéből feltörő néma zokogást.