Még nem emésztette el teljesen a keserűség mostoha ingoványa.
Már nem érzett sem haragot, sem pedig gyűlöletet.
Csöndesen fohászkodott. Vajon mivel érdemelte ki ezt a büntetést?
Nem kért egyebet, csak elveszett gyermekét akarta háborítatlanul látni.
Ennyit akart az égtől.
Üresség-szele járta be kiszolgáltatott szívét.
Megkövülten állt fia tenger-sírhantja mellett.
Gyönge testét a halál lidérceinek arca-a gyászos keselyű horda-
Vértelenné szaggatta.
Csak bámult a morajló vízben nyugvó bűnös hullámsírra, mi
Egyetlenét elragadta.
Utolsó mondatok visszhangoztak a föltámadó szélviharban,
mondatok, melyeket a búbánat echoja vonszoltan átadott:
’Szeretlek anya’.
Fonnyadt kis kezére csavarodott rózsafüzért szorongatott, attól
az emlékeiből soha ki nem törölhető naptól fogva..
Többé nem volt képes sírni…
/prózavers/
2009. szeptember 08.