Szél zenél e reggelen,
frissen – fürgén itt terem.
Levél táncol ágakon,
nád ropja a kis tavon.
Fáról hull madár fészke,
lyukból néz az egérke.
A felhő, szürke, bodros
menta levél, zöld, fodros.
A dallamok vad íve,
olyan vígan keringne,
ha a vihar hangjára,
nem múlna el a lárma.
A villám égre lángol,
képet villan a tájról.
Beköszön a szürkület,
zokognak a fellegek.
Hull, hull csak hull a zápor,
könnyként ömlik a fákról.
Saját lelked csodálod,
zúgó hullám - világod…