Nézem azt, ki szörnyü bánat
fájó sebét okozá,
árva szívem, gyenge szívem
éjszakákon ríkatá.
Éjen-nappalon keresztül
nézem őt, de mégsem ő;
-szánalom- kis papírfecni,
rajta képe -vetendő...
Hónap óta egy nap éltet,
egy, mely estén kék szemed,
lenhajadnak lágy hullámi
elbüvölték lelkemet.
Szerelemben egyesülve
szembe nézni, semmi több,
várni arcunk összeértét,
s gond nélkül, muló időt
nem figyelni, rút világgal
nem törődni, elveszett
boldogságot megtalálni:
ennyi csak, mi kell nekem.