Botond a kis vakond
Maróti László
Sötét alagútban előre törekszik,
Gyökereket keres, jól sohasem lakik
Botond
A kis vakond.
Valahogyan senki nem hiszi, amit mond,
Azt hiszik, csak viccelt vagy tán megbolondult,
Mert egyszer eltévedt, azóta meséli
Különös élményét. Még maga sem érti
Botond
A kis vakond.
Egyszer, még régebben, oly’ tájon volt dolgos,
Ahol sok gyökér volt: zsenge és zamatos.
Felajzva kapkodott, nem tudott betelni,
A sokféle ízzel hasát kényeztni
Botond
A kis vakond.
Elfogyott egy gyökér? Nem kesergett érte,
Gyorsan rátalált egy közelben lévőre.
Egyszer nagy sietve föld alól az orra
Kicsusszant váratlan: „Jaj, hát ez micsoda?”
Maga sem hiszi azt ami őt ott érte,
Nem hitték mások sem, mikor elmesélte
Botond
A kis vakond.
Hát ezt hogy csinálta, nehéz megmondani,
Szinte felkiáltott: „hisz itt nincsen semmi!”
Vissza is bujt nyomban, gyorsan, le a földbe,
Le a biztonságba, haza a sötétbe.
Pezsgő élet folyt ott, jól ismert mindenkit,
Férgeket, bokroknak, fáknak gyökereit.
Nem tudhatott róla, hogy a Nagyvilágban
Minden viszonylagos, akár fönt vagy lent van.
Mért is tudta volna? Nincs ezzel semmi gond!
Vidáman él s boldog
Botond,
A kis vakond.
Göteborg, 09.09.21