Amikor este a tomboló világ zaja elcsendesedik
Mikor az utcáról beszűrődő villanások elhalványodnak
Nyugalom száll a világ e kis falujára
De nem minden apró rejtőző zugára
Van egy hely ahol most is szörnyű vihar tombol
Mennydörög, villámlik, szél tép szét mindent, mi erős volt egykor
Tobol, épít, rombol, majd újra épít, hogy elölről kezdhesse az egészet
De megszelídítem a tombolást lenyugtatom a tomboló elemeket
Muszáj lecsitulni, nyugalom kell nekem
Mert a szívem ez a hely, és a vihar, a szerelem
Szerelmem felépít, megformál sok édes vágyat
Aztán durván összezúzza mint szellő a kártyavárat
Éjjel mikor már csak a saját gondolataim korlátai közé vagyok szorítva
Es a vadul rohanó világ csendes sötét fátyollal van borítva
És nem vagyok teljesen elveszett s tehetetlen
Sok mindent elképzelek, mi valójában lehetetlen
Mindig velem vagy olyankor és nem vehet el tőlem semmi
Bármikor megérinthetlek és van bátorságom megtenni
Nem húzódsz el, és nem kell elengednem téged lehajtott fejjel
Nem kell szívszakadva félreállnom, lesütött szemmel
Olyankor elképzelem, hogy átölellek, gyengéden magamhoz szorítalak
És ezernyi csókkal borítom el csodálatos selyem finom nyakad
A kecses válladtól az érzéki fülcimpádig, majd a kéjutazás végén visszafordulok
És megismétlem a bársonyos bőröd mohó ízlelését, de nem gondolkodok
Nem állok meg e csodaszép hajlaton, nem én!
Tovább kalandozok a gyönyör észveszejtő játszóterén
Végigjárok minden hegyet, völgyet, dombot, szakadékot
Mindenhol otthagyok izzó szívemből egy darabot
Mikor már nincs csók nélküli zuga tündöklő testednek
Halk remegő hangon füledbe súgom: szeretlek
De ez sajnos csupán álom, csak a szívem vétkezik
Gyönyörű, de csak fejemben s szívemben létezik
A valóságban, félve abban reménykedem
Ha találkozunk, egyáltalán szóba állsz velem