Simon Roland
Szerető
Lépteket számol,
baldachinos éj,
egy, kettő, három,
szoknyának hódol a tér.
Zord Kronosz,
összetört órája,
felett csókolsz,
combod ejtett fogságba,
Lakosztályba pirkad,
langyos utca,
forró pillanat,
kacsintgat vissza az ódon kapura.
Leeresztett redőnyök,
mögött mohó vágyak,
félbehagyott fejezetek között,
hotelszobák üvöltenek utánad.