- a titkaim, már sosem lesznek titkok…
(Az esetleges életszerű egybeesés, csakis a véletlen műve lehet!)
Rose lányomnak
Lilien De La Cruise önéletrajzából
A vég
...”Isten és én, valahogy sosem jöttünk ki egymással. Talán más út rendeltetett mindkettőnknek; - mint két ösvény, amely a hét főerénnyel van kikövezve. S míg a Világ irracionalitása nap, mint nap kísérti a hét főbűnt, harcunk, s példánk hasztalan!”
A falucska a szájára vett, talán túlontúl sok férfival hoztak szóba az irigy lepcses szájak.
…Ah, mint a károgó varjúcsapat. - Bevallom, régen jártam templomban, de mivel úgy éreztem nincs bűn, mit elkövettem volna, hát gyónnom sincs mit. De azt hiszem, a szenteskedők ezt másképpen látták. Egy csendes délután, a mólón múlattam az időt, és néztem a tengert, ahogyan játszadozik a hullámaival. Teljesen megigézett a szépsége, - ahogyan a megcsillanón játszadozó napfény aranylón töltötte be a sósvíz símogatta köveket.
Egy kissé elgondolkodtam az Élet-en. A kikötő felé indultam és a saját gondolataim rabja lettem, … emlékek törtek rám, halott édesanyám, apám, a testvérem, Ernest és az, aki meg sem születhetett.
… és mindenütt csak a megszáradt vér, amely a lelkemben olyan kimoshatatlan foltot hagyott!
Harangszóra riadnak szerteszét gondolataim, ismét kísértett a múlt…
Úgy éreztem be kell mennem Isten házába, - már régen kellett volna.
Bent suttogó rossz-szájak fogadtak, de elég volt a feszített Jézusra pillantanom és valami nyugalom szállt meg legbelül. Csendben elmondtam egy imát, és már indultam volna is hazafelé, de, …de megszólított a megszelídült ördög reverendába bújva.
Újra megtette, amit évekkel azelőtt a zárdában tett velem…
- Sosem kellett volna megtennem, de nem tehettem mást, leszúrtam őt a tőrömmel és kimenekültem a pokolból, hazáig futottam és keservesen sírtam, nem akartam elhinni, hogy újra megtörténhetett!
Egész éjszaka nem tudtam aludni, csak az emlékeim kavarogtak bennem és keservesen sírtam magamban.
Másnap reggel értem jöttek és elvezettek a helyi várbörtönbe, csak apámat engedték be hozzám egy pillanatra, de beszélni sem tudtunk egymással, …azonnal kiparancsolták őt!
Két nap, és a bírák pallos általi halált ítéltek nekem. Fel sem tudtam fogni az egészet, mert olyan gyorsan történtek a dolgok, …és valami olyat éreztem, mint még eddig sosem.
Eljött a vásárnap, nincs tovább, nem akartam még egyszer Istenhez imádkozni sem, már nem kellett semmi, csak vége legyen ennek az egésznek. Hirtelen kellemes gondolatok törtek rám, a szeretet, a szerelem, a kedves szavak, az érintések és az érzelmek, … újra sírtam, de ez már más volt, azt hiszem örömkönnyek.
Felvezettek a piactérre, amely már zsúfolásig volt emberekkel, áporodott szag terjengett, és a dobok szinte szétszaggatták a fejemben kavargó utolsó gondolataimat.
Már voltam többször kivégzésen, mint néző, … de, mint halálraítélt, még sosem. Teljesen kifordult a világ. Talán egy utolsó kívánság, …- már az sem segíthet.
Egy szövetzsákban két golyó, az egyik fehér, mint a tisztaság, a másik fekete, mint a halál!
…”az utolsó kívánságom, - két szűz vegye ki a két golyót, és amelyiknél a fekete van, az törje fejem felett a pálcát”!
Már csak a tömeg moraját hallottam, és elhaló hangon, „Hadd, kérjem nőül, eme buja hölgyet…”, majd kicsúszott a föld a lábam alól, de nem estem sehová, hanem csak valami lebegés fogott el.
Lebegtem magatehetetlenül, és arra gondoltam, hogy fura ez a halál.
Egy ágyban tértem magamhoz, nem tudtam, hogy hol is vagyok, de kellemes tömjén illatot éreztem és ezernyi gyertya ragyogta be a szobát.
Halk suttogást hallottam átszűrődni a másik szobából,
… „jó uram, a hölgy állapotos, pihennie kellene,… pihennie, nagyon sokat!”
- Kábán felálltam és kitántorogtam a szobából és arra gondoltam, - de szép ez a másvilág, majd megláttam a költőt, újra elfogott a gyengeség, aztán megint elsötétült a világ, ismét mély álomba szenderültem.
Álmom érzékelteti velem,
„- Hallom. „- E buja hölgyet nőül veszem, ez legyen a vég!”
- Azt hittem itt a vég.
- De mint mára már tudom, csak egy új élet kezdete volt az a nap. -
- …Gyermek fogant…
Besurrant a szobámba, lidércfénye remegett,
S míg dermedten ültem egymagam, fázón,
A szíve, s a hangja megmelengetett!
Ázott bakancsom, ócska, fagyhalállal küzd,
Rongy vánkosom számra lehel csodát,
Hol éjemben ugatom a Hold udvarát,
S kiáltom a télnek. - Tavasz jön, menekülj!
…Lucskos halált halsz, ha erőd veszve,
Patakzik fagykönnyed; szétmállik ajkad,
Cseppen, csurran véres víz-halálod ereszre!
Ha holnap kel a Nap, nyújtózza sugarát,
S víg sereg táncol, vígad napnyugtát;
Gyermek fogan Nyárból, ezer árnyból, már
Fut a Tél, s majd égi vándor hozza el Tavaszát!
A következő év áprilisa hozott…
Lilien De La Cruise
20090922
Minden jog fenntartva!