Elmerengve a lobogó lángba,
fájó gondolatom oly messze járt.
Jött felém a múltnak sötét árnya,
ott rám is, valaki epedve várt.
Bús gitár zokogott, leszállt az éj,
messzire ért zengő muzsikája.
Akár kikötött hajót a morc szél,
ringatott szomorúan foszlánya.
De bennem sietve tovább áradt,
ott hagyva fanyar nyomát ajkamon.
Lelkemre oly keserűen szakadt,
akár csak, egy hulló rózsaszirom.
Az életnek kemény a korbácsa,
elűzött attól, kit úgy szeretek.
Kínnal követ nyitott sebem árnya,
lobbantva nekem fájó éveket.