EZ IS…
A virágzó hónapok mind elmúltak,
befőttes üvegben nyaramnak fénye,
arcomról is elszökött a melegség,
a szín, mit pipacsoktól kaptam
cserébe…
már csak csupa sóhaj vagyok,
lehulló szirmok elveszett illata,
pedig úgy vártam ,
hogy kertem mélyébe
behúzódjon az ősz , szelíden
csendes-halk szava…
de
minden rozsdás, -látom
őz – barna elmúlás
betömött – száj némasága ,
lapos az ég is mi körbevesz
pedig feszítem szemem
a mélyen ülő , lebukó Napba…
halott fejek lógnak
karóra kitűzött aszott arccal
boltíves kapu-fél vérnarancsban…
míg állok szemed tavában
remeg a könny köröttem,
cölöpöt ver az éj közénk
s a rezzenetlen szürkeség
helyetted átölel !
Karórafutott muskátli voltál,
de életed kabátját átszőtte az ősz,
vakon érinted elmúló napjaim
s én helyemet keresem
elveszett színében…
lázas álmomban várok ,napra éjt
éjre mindig feloldozást,
de tudom:
őszre rögtön tél jön
s hiába várom a feltámadást…
mi elmúlt
többé nem hasítja egemre dalod
csak a szívem kalapálja mindig
két kezed melegét arcomon…